1599. június 6-án született Sevillában, anyja andalúziai volt, apja portugál. Az idősebb Francisco Herreránál, majd Francisco Pacheco manierista műhelyében tanult, utóbbinak elvette a lányát. Az alakok formálását, s Caravaggio nyomán a fény-árnyék hatások megjelenítését is itt tanulta meg. Korai művei vallási és zsánerképek, ilyen például a Sevillai vízárus. Népszerűvé tette a csendélet és életkép ötvözetét, a bodegónt, ilyen a Szépművészeti Múzeumban látható Étkező parasztok. E jelenetei olykor bibliai témájúak: Krisztus Márta és Mária házában.

1623-ben Olivares gróf főminiszter Madridba hívta, itt megfesthette IV. Fülöp portréját. Ennek sikere nyomán udvari festő lett, negyven év alatt e kinevezés volt a király legjelentősebb tette. A spanyol királyok jól válogatták meg festőiket, udvari piktoruk volt Tiziano és Goya is. Hispániában még soká a király s a főnemesség uralta a művészetet is, szemben a polgári Hollandiával és Angliával. Mivel azzal vádolták, hogy csak fejeket tud festeni, Velázquez elkészítette A mórok kiűzését, amely egy versenyen első lett, ezért királyi ajtónálló címet kapott. A királyi gyűjteményben Tiziano képei hatottak rá leginkább, Fülöpről és Carlos infánsról festett egész alakos portréi is a velencei hagyományt követik. Míg sevillai képei sötétek és részletgazdagok, e világos háttér előtt álló alakoknak csak arcát és kezét emelte ki.

1628-ban Madridban találkozott Rubensszel, az ő hatására Itáliába látogatott. Két év szabadságot és ajánlóleveleket kapott Olivarestől és a királytól, s 1629-ben Genovába hajózott. Velencében Tintoretto festményeiről, Rómában Michelangelo Utolsó ítéletéről, Raffaello képeiről s a Villa Medici antik szobrairól készített rajzokat. Nápolyon át tért haza 1631-ben, művészetének nagy lendületet adott az út, Itáliában festette a József és testvéreit és a Vulcanus műhelyét. Ez utóbbi igazi munkásokkal valódi kovácsműhelyt állít elénk, csak Apollón sugárzó alakja utal a mitológiára. E művekben a tér, a fény, a távlat és a színek újszerű kezelése juttatta közelebb a látvány hű megjelenítéséhez.

Madridban is alkotott mitológiai képeket a portréfestés mellett. Utolsó vallási képei: Szűz Mária megkoronázása, Krisztus a kereszten. A Buen Retiro palota tróntermébe festett lovasportréi a rubensi és tizianói tradíciót követik. Az 1635-ben elkészült Breda átadása Velázquez egyetlen történelmi képe, s e műfaj európai csúcspontjának tartják. A németalföldi szabadságharc eseményét bemutató kompozíció Rubens-t követi, a főalakok portrészerű formálása s a pontos környezetrajz a jelenlét benyomását kelti.

Újszerű művei modelljeit vadászaton ábrázolják (IV. Fülöp vaddisznó-vadászaton). A Hölgy legyezővel egyike kevés számú, kötetlen stílusú női portréinak, érzékeny megformálással. Az udvar bolondjait és törpéit is megfestette, itt nem kötötték előírások s megláthatta bennük az embert. Legnagyobb szeretettel plebejus, paraszti figuráit ábrázolta, olykor mitológiai témák ürügyén (Ivók), máskor portréi alá ókori neveket írt: Démokritosz, Menipposz vagy Aiszóposz.

1649-ben ismét Itáliába utazott, a király ajándékaként számos képet vitt X. Ince pápának. Műkincseket is vásárolt, Velencében Tiziano-, Tintoretto- és Veronese-képeket szerzett, freskókészítőket hívott meg Madridba, Rómában találkozott Berninivel és Poussinnel. X. Ince portréja egyike legjobb hivatalos műveinek, az arc megjelenítése, a háttér kialakítása és színei pályája egyik csúcspontját jelentik.

Velázquez itáliai művészeti társaságok tagja lett, s két, a Villa Medicit ábrázoló képe szinte Manet impresszionizmusát vetíti előre. Otthon Tiziano hatása alatt festette a Venus a tükörrel-t, ez volt a prűd Spanyolországban az első akt. A hasonló képeket kiátkozással és száműzetéssel büntette az inkvizíció, ám Velázquezt aligha lehetett száműzni, így valahogy lenyelték a Venust, de utána Goyáig ilyet senki nem festett. Fülöp, aki kamarássá tette, távolléte alatt újra nősült, s ő sorra festette Ausztriai Mária Anna és gyermekei arcképeit. Fülöp időskori portréja egyik legközvetlenebb műve, kései képén, az Udvarhölgyeken ő maga is látható, amint a királyi párt festi.

Követői és tanítványai nemigen voltak, csak a 19. században ismerték fel jelentőségét. "Ő az első európai a spanyol művészetben. De még ő sem egészen az. Ezen belül még ő is spanyol maradt" - írja Richard Hamann esztéta. Plebejus művész volt udvari festőként is, oly rútra festette lebiggyedő szájú Habsburg-modelljeit, hogy alig érthető realizmusának sikere. 

1660. augusztus 6-án halt meg Madridban és a San Juan-templom kriptájában temették el. A templomot 1809-ben lebontották, a sír helyét nem ismerték. 1998-ban régészek hiába keresték, majd kiderült, hogy III. Károly alatt, 1759-88 közt több személyt újratemettek a San Plácido templomban, köztük öt Silva utónevűt. A testet DNS-vizsgálattal sem tudták azonosítani.

(Múlt-kor/Panoráma)