A B C CH D E F G H I J K L LL M N Ñ O P Q R S T U V W X Y Z

Megjegyzés: a K és W betűket – a latinhoz és a többi újlatin nyelvhez hasonlóan – csak idegen szavakban használják.

 

Magánhangzók

Öt magánhangzó-fonéma van a spanyol nyelvben: a, e, i, o, u. Kiejtésük nem okoz különösebb gondot a magyar anyanyelvűek számára.

• a – rövid magyar á hangnak felel meg. Pl. amar [aˈmar] ’szeretni’.
• e – hangkörnyezettől függően nyíltabban [ɛ] (l-re vagy r-re végződő zárt szótagban, -rr- előtt, j vagy ge/gi előtt, illetve az ei kettőshangzóban), vagy zártabban [e] (hangsúlyos nyílt szótagban, illetve s, n előtt) ejtett e (előbbi a magyar e-hez, utóbbi a magyar é-hez hasonló). Pl. perla [ˈpɛrla] ’gyöngy’, manera [maˈnera] ’mód(szer)’. Hangsúlytalan helyzetben az a, e, o magánhangzók mellett egészen zárt rövid é, amely a köznyelvben gyakran i vagy j lesz: tráemelo [ˈtrajmelo] ’hozd ide nekem’, cráneo [ˈkranio] ’koponya’, mareé [mariˈe] ’elszédültem’; mindazonáltal a választékos nyelvhasználatban az efféle kiejtés kerülendő.
• i – magyar i. Pl. sí [ˈsi] ’igen’, ibas [ˈiβas] ’jártál’. (Lásd még: kettőshangzók, hármashangzók.)
• o – a magyar o-nál nyíltabban ejtett o. Pl. octavo [okˈtaβo] ’nyolcadik’.
• u – magyar u. Pl. tú [ˈtu] ’te’, uva [ˈuβa] ’szőlő’. (Lásd még: kettőshangzók, hármashangzók.)

A magánhangzók hosszúságának nincs a spanyolban fonológiai szerepe; a hangsúlyos nyílt szótagban lévő magánhangzót általában hosszabban ejtik. (Lásd még: hangsúlyozás.)

 

Kettőshangzók

Kettőshangzónak (diptongo) nevezzük két magánhangzó egy szótagot alkotó bonthatatlan kapcsolatát. A spanyolban akkor keletkezik, ha egy hangsúlytalan i vagy u (a két legzártabb magánhangzó, ún. vocales débiles vagyis ’gyenge hangok’) egy másik magánhangzó mellé kerül: ekkor az i és u igen röviden, szinte j-nek [j] és v-nek [w] hangzik (ún. semivocales, azaz félhangzók), a másik magánhangzó pedig a teljes értékű, valódi szótagalkotó magánhangzó. A kettőshangzó tehát minden esetben egy félhangzó és egy teljes hangzó kapcsolatát jelenti.

A spanyolban összesen 14 kettőshangzót tartanak számon az alábbi csoportosításban:

• ereszkedő kettőshangzók (diptongos decrecientes) (a szótagalkotó magánhangzó az első elem):
  • ai, ei, oi; pl. aire [ˈajre] ’levegő’, seis [sɛjs] ’hat’ (szám), oigo [ˈojgo] ’hallom’;
  • au, eu, ou; pl. aula [ˈawla] ’(tan)terem’, Europa [ewˈropa], estadounidense [estadowniˈdense] ’Egyesült Államok-beli’;
• emelkedő kettőshangzók (diptongos crecientes) (a szótagalkotó magánhangzó a második elem):
  • ia, ie, io, iu; pl. patria [ˈpatrja] ’haza’, siete [ˈsjete] ’hét’ (szám), odio [ˈodjo] ’utálat’;
  • ua, ue, ui, uo; pl. triunfaste [trjunˈfaste] ’győztél’, agua [ˈagwa] ’víz’, cuento [ˈkwento] ’mese’, cuidar [kwiˈdar] ’vigyázni’, antiguo [anˈtigwo] ’régi’.

A kiejtés szempontjából szintén kettőshangzónak számít a szóvégi -ay [aj], -ey [ɛj], -oy [oj], -uy [uj], azonban a helyesírásra és a hangsúlyozásra tekintettel az y mássalhangzó.

A helyesírás szempontjából kettőshangzónak minősül az a hangzókapcsolat is, ahol i/u és magánhangzó között néma h áll: prohibir [projˈβir], prohi-bir ’tiltani’; ugyancsak ebből következően a hangsúlyos i/u-t ékezettel kell írni: prohíbo ’tiltok’, búho ’bagoly’.

 

Hármashangzók

A spanyolban léteznek hármashangzók (triptongo) is, amelyek csak annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy két félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatáról van szó: ebben az esetben az utóbbi az ún. vocal núcleo vagyis központi magánhangzó.

A kettőshangzóknál jóval ritkábban fordulnak elő: iai, iei, uai, uei, uau; pl. estudiáis [estuˈdjajs] ’tanultok’, no estudiéis [no estuˈdjejs] ’ne tanuljatok’, continuáis [kontiˈnwajs] ’folytatjátok’, no continuéis [no kontiˈnwejs] ’ne folytassátok’, guau [gwaw] ’wow!’

Az uai, uei hármashangzók szóvégi helyesírása -uay, -uey: Uruguay [uruˈgwaj], buey [bwɛj] ’ökör’.

A magyartól eltérő olvasatú betűk és betűkapcsolatok ejtése

A mássalhangzókat jelölő 24 betű közül az f, k, l, m, p, t kiejtése mindig megegyezik a megfelelő magyar hangokéval. A magyar ejtéstől többé-kevésbé eltér az alábbi betűk és betűkapcsolatok kiejtése:

• b és v – mindkettő általában b-nek hangzik szó elején, valamint m vagy n után: baile [ˈbajle] ’tánc’, vida [ˈbida] ’élet’, tumba [ˈtumba] ’sír’ (főnév), envío [emˈbi.o] ’küldemény’; máskor lágy (a felső fogsor nélkül, csak az ajkakkal képzett) magyar v [β]: cantabas [kanˈtaβas] ’énekeltél’, vivimos [biˈβimos] ’élünk/éltünk’. A b-t t előtt p-nek ejtjük: obtengo [opˈtengo] ’(meg)szerzek’. A spanyolban a b és v spontán megkülönböztetése a középkorban eltűnt (bár a nyelvészek között nincs egyetértés abban, hogy a beszélt nyelvben egyáltalán létezett-e valaha).
• c – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt Spanyolország legnagyobb részén – néhány andalúziai város, valamint a Kanári-szigetek kivételével – az angol thing szóban lévő th-hoz hasonló [θ], máshol magyar sz [s]: cielo [ˈθjelo/ˈsjelo] ’ég’, celeste [θeˈleste/seˈleste] ’égi’. (A középkori spanyolban eredetileg c-nek, majd sz-nek ejtették: ez az ejtésmód terjedt el a déli nyelvjárásokban, a kanári-szigeteki és a latin-amerikai spanyolban, míg Spanyolország északi és középső részén a 16–17. században [θ] hanggá alakult. Lásd még a z betűnél.) Minden más helyzetben (a, o, u és mássalhangzók előtt) a magyar k hangnak felel meg: casa [ˈkasa] ház, dicto [ˈdikto] ’diktálom’.

cc – betűkapcsolat, amely a cce és cci csoportokban fordul elő: a fenti szabálynak megfelelően az első c-t k-nak, a másodikat sz-nek kell ejteni: acceder [akθeˈder/akseˈder] ’elmegy (valahova)’, diccionario [dikθjoˈnarjo/diksjoˈnarjo] ’szótár’.

• ch – a magyar cs [ʧ] hangnak felel meg (szóközi helyzetben olykor gyenge j-t is ejtenek utána): chico [ˈʧiko] ’kicsi/gyerek’, mucho [ˈmuʧo] ’sok/nagyon’.
• d – a magyar d-nek felel meg, de a szókezdő helyzetet, valamint az ld, nd csoportokat kivéve – főleg magánhangzók között, különösképpen az -ado, -ada végződésben – gyengén ejtik (az angol zöngés th-ra hasonlít, mint a this szóban); a spanyolországi kötetlenebb nyelvben, valamint a latin-amerikai népies nyelvhasználatban az -ado végződésben el is tűnhet. Szó végén alig, vagy egyáltalán nem hallatszik, Spanyolországban (különösképpen a madridi köznyelvben) gyakran zöngétlenedik (mint az angol th a thing szóban): adónde [aˈðonde] ’hová’, soledad [soleˈða(ð)] ’magány’.
• g – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt ch, mint a technika szóban [x]: gente [ˈxente] ’emberek’, gigantesco [xiganˈtesko] ’óriási’. Máskor (a, o, u és mássalhangzó előtt) a magyar g hangnak felel meg, amelyet gyakran lazán ejtenek a szókezdő pozíciót, valamint az ng kapcsolatot kivéve, főként magánhangzók között: gato [ˈgato] ’macska’, gusto [ˈgusto] ’ízlés’, magnífico [magˈnifiko] ’nagyszerű’.

gu – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt g (tehát az u néma), máskor gu [gu/gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): guerra [ˈgerra] ’háború’, seguimos [seˈgimos] ’folytatjuk’, gusto [ˈgusto] ’ízlés’, guapa [ˈgwapa] ’csinos’ (lány).gü – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt gu [gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): averigüemos [aβeriˈgwemos] ’derítsük ki’, lingüística [linˈgwistika] ’nyelvtudomány’.

• h – mindig néma, de néhány jövevényszóban, földrajzi névben kiejtik: hombre [ˈombre] ’ember’, vehículo [beˈikulo] ’jármű’, de: hámster [ˈhamster] ’hörcsög’, Sáhara [ˈsahara] ’Szahara’.
• j – mint a ch [x] a technika szóban (ugyanúgy ejtik, mint a g-t magas magánhangzók előtt): jerarquía [xerarˈki.a] ’hierarchia’, Jorge [ˈxorxe] ’György’.
• ll – eredetileg jésített (lágy) l-nek hangzik [ʎ], ez a kiejtés azonban mára nagyon kevés helyen maradt fent. A köznyelvben ma már teljesen ugyanúgy ejtik, mint az y mássalhangzót [ʝ] (a további ejtésváltozatokat lásd ott): llave [ˈʝaβe] ’kulcs’, amarillo [amaˈriʝo] ’sárga’. Mindamellett választékosabb nyelvben (főként Spanyolországban) igyekeznek az ll eredeti kiejtését megőrizni. Szókezdő helyzetben (a latin cl- és pl- folytatásaként) mindössze néhány – bár gyakran használt – szóban, illetve ezek származékaiban fordul elő: llaga ’seb, fekély’, llama ’láng’, llamar ’hívni’, llano (plano) ’sík(ság)’, llanto ’sírás’, llave (clave) ’kulcs’, llegar ’megérkezni’, lleno (pleno) ’teli’, llevar ’vinni’, llorar ’sírni’ és llover ’esni’ (eső).
• n – ejtése magyar n, kivétel az f, v, m mássalhangzók előtt, amelyekhez részlegesen hasonul, így inkább m-nek hangzik: enfermo [emˈfermo] ’beteg’, invento [imˈbento~imˈβento] ’találmány’, – az nm ejtése mm! – conmigo [komˈmigo] ’velem/magammal’, inmenso [imˈmenso] ’hatalmas, óriási’.
• ñ – a magyar ny vagy nj [ɲ] hangnak felel meg (hangsúlyos szótagot követően gyakran hosszabban ejtik): español [espaˈɲol] ’spanyol(országi)’, año [ˈaɲo] ’év’.
• qu – betűkapcsolat, amely a que, qui csoportokban k hangot jelöl (durva hiba kv-nek ejteni!): queremos [keˈremos] ’akarunk’, quisimos [kiˈsimos] ’akartunk’.
• r – magyar r, de szó- és szótag elején (vagyis n, l, s után) hosszan és pergetve ejtik (mint a magyar merre szóban): res [rres] ’jószág’, sonríe [sonˈrri.e] ’mosolyog’, alrededor [alrredeˈdor] ’körül’, raramente [ˈrraraˌmente] ’ritkán’. Ügyeljünk arra, hogy a kettőzött rr a kiejtésben is így hangzik, és jelentésmegkülönböztető szerepe is lehet! Pédául: pero [ˈpero] ’de/azonban’ és perro [ˈperro] ’kutya’.
• s – minden helyzetben a magyar sz hangnak felel meg (vagyis mindig zöngétlen: esetleges zöngésülése legfeljebb az utána álló zöngés mássalhangzó hatására következhet be). Nyelvjárástól függően többféle ejtésváltozata létezik a magyar sz és s között, a spanyolországi északi nyelvjárásokban erősen közelít a magyar s-hez (akárcsak az észak-olasz nyelvjárásokban): sólo [ˈsolo] csak, rosa [ˈrrosa] rózsa. (Angol vagy olasz ismeretek hatására magánhangzók között z-nek ejteni helytelen és kerülendő!) A délspanyol, a karibi, valamint a dél-amerikai nyelvjárások többségében mássalhangzó előtti és szóvégi helyzetben sokszor gyenge hehezetté alakul vagy egyáltalán nem hangzik.
• v – lásd: b.
• w – csak idegen – főleg német és angol – szavakban fordul elő. Ejtése német szavakban a b/v betűknél leírt szabályok szerint történik, angol szavakban a [gw] hangnak felel meg, pl. washingtoniano [gwoʃintoˈnjano] ’washingtoni’. Ma már a legtöbb w-vel kezdődő idegen szót, amely meghonosodott a spanyolban, v-vel vagy gu-val írják át a spanyol fonetikai szabályoknak megfelelően, pl. vatio ’watt’, güisqui ’whisky’ stb.
• x – magyar ksz-nek (vagy gsz-nek) hangzik, kivéve szó elején, ahol ejtése magyar sz. Mássalhangzó előtt Spanyolországban szintén többnyire csak sz-nek ejtik, illetve bizonyos szavakban magánhangzók között is sokszor sz-szé egyszerűsödik (bár a választékos beszédben ez utóbbi két esetekben is ksz-ként illendő ejteni): éxito [ˈeksito] ’siker’, explico [e(k)sˈpliko] ’magyarázok’, exacto [e(k)ˈsakto] ’pontos(an)’, tórax [ˈtoraks] ’mellkas’, xenofobia [senoˈfoβja] ’idegengyűlölet’, xilófono [siˈlofono] ’xilofon’. Néhány, a régi helyesírást őrző földrajzi- és személynévben, valamint ezek származékaiban kiejtése megegyezik a j betűével (vagyis ch, mint a technika szóban): México [ˈmexiko], mexicano [mexiˈkano], ’mexikói’, Ximena [xiˈmena] ’Szimóna’. (A México és Texas szavakat az USA-ban élő spanyolok – az angol hatására – sokszor ksz-szel ejtik, azonban ez a spanyol szabályok szerint hibás és kerülendő.)
• y – magánhangzó- és mássalhangzó-hangértékkel is bírhat. Magánhanzóként rövid i-nek felel meg az y [i] ’és’ kötőszóban, félhangzós i-nek a szó végén, mindig magánhangzó után: ley [lɛj] ’törvény’, soy [soj] ’vagyok’. Mássalhangzóként a magyar j-nél zártabban ejtik, mint pl. a jöjjön szóban [ʝ]; szó elején és n után inkább a magyar gy-re emlékeztet: ya [ʝa] ’már’, playa [ˈplaʝa] ’tengerpart’. Nyelvjárásonként sokféle ejtésváltozata lehetséges: Dél-Spanyolország, Dél-Amerika és Mexikó egyes vidékein magyar zs, Argentínában és Uruguayban magyar s is lehet, Kolumbiában és Mexikóban szó elején gyakran magyar dzs. (Ugyanezen ejtésváltozatok vonatkoznak az ll betűre is a nyelvterület túlnyomó részén, ahol az [ʎ] hang eltűnt.)
• z – Ugyanúgy ejtik, mint a c betűt e és i előtt, azaz Spanyolország legnagyobb részén az angol zöngétlen th-hoz hasonló (mint a thing szóban), máshol a magyar sz-nek felel meg, akárcsak az s: zona [ˈθona/ˈsona] ’térség/zóna’, corazón [koraˈθon/koraˈson] ’szív’ (szerv). A spanyolban a magyar z-nek megfelelő zöngés mássalhangzó nem létezik: a spanyol ajkúak többsége ezt a hangot ki sem tudja ejteni (ez különösképpen megfigyelhető az USA-ban élő spanyol ajkúak jellegzetes akcentusán, amikor az angol nyelvet használják).

 

Hosszú mássalhangzók

Néhány kivételtől eltekintve a spanyol mássalhangzók (a latintól és az olasztól eltérően) csak egyszerű formájukban – röviden – fordulnak elő a szavakban. Az ll csak írásban kettős mássalhangzó, mivel történetileg a latin -ll- (illetve szó elején a cl-, pl-) folytatása, viszont a kiejtésben külön hangot jelöl, így elemeire sem bontható.

• rr – az egyetlen valódi hosszú mássalhangzó a spanyolban, amely – az egyszerű r hanggal szemben – külön fonémának is számít, mivel jelentésmegkülönböztető szereppel bír (pl. coro ’kórus’ / corro ’futok’), és írásban szét sem választható.
• nn – néhány egyszerű szóban, illetve összetett (képzővel ellátott) szavakban, névmással összevont igealakokban fordul elő, azonban a köznyelvi kiejtésben sokszor egyszerű n-nek hangzik: perenne ’örökkévaló’, innato ’veleszületett’, sinnúmero ’számtalan’, ayúdennos ’segítsenek/segítsetek nekünk’, stb.
• nm – képzővel ellátott szavakban fordul elő, kiejtése általában mm: enmendar [emmenˈdar] ’ki-/megjavítani’, inmediatamente [immeˈðjataˌmente] ’azonnal’.

 

Néma mássalhangzók

A néma ’mássalhangzók’ az írásban megjelenő, de nem ejtett mássalhangzók. Számuk nyelvjárásonként változó; itt a legáltalánosabb eseteket ismertetjük.

• b – s+mássalhangzó előtt általában (főként Spanyolországban) nem ejtik, sokszor írásban is elhagyható: abstener ’tartózkodni’ (szavazáson), o(b)scuro ’sötét’, su(b)stantivo ’főnév’, stb.
• d – szó végén, illetve Spanyolországban, valamint a latin-amerikai népies nyelvben az -ado végződésben gyakran nem ejtik: salud /salú(d)/ egészség, cantado /kantá(d)o/ ’énekelt [dal]’.
• h – néhány kölcsönszótól eltekintve mindig néma, a helyesírás történetileg őrzi azokban a szavakban, amelyek latinul is h-val, illetve f-fel kezdődtek: hora ’óra’ (időegység), historia ’történet, történelem’, habla (< lat. fabula) ’beszéd’, hiciste (< lat. fecisti) ’csináltál’, stb.
• n – s+mássalhangzó előtt (főleg Spanyolországban) gyakran nem ejtik, bizonyos szavakban írásban is elhagyható: constitución ’alkotmány’, tra(n)sformar ’átalakítani’, stb.
• s – a déli nyelvjárásokban mássalhangzó előtt (szó és szótag végén) gyakran alig hallható hehezetté válik, vagy teljesen elnémul, ilyenkor a következő mássalhangzó megnyújtása jelzi a kiejtésben, hogy előtte s áll: los más populares /lo-mmá-ppopuláre(s)/ ’a legnépszerűbbek’, los mismos /lo-mmimmo(s)/ ’ugyanazok’.
• u – g és e, i, valamint q és e, i között nem ejtik: az előbbi esetben csupán arra szolgál, hogy a g-t [g]-nek ejtsék: guerra ’háború’, Guillermo ’Vilmos’, que ’hogy’, quien ’aki’, stb.

 

Idegen szavakban előforduló mássalhangzók

Kölcsönszavakban, nevekben előfordulhatnak olyan mássalhangzók, amelyek nem képezik részét a spanyol hangrendszernek. Ezeket az alábbiak szerint írják át:

• sh – magyar s, pl: flash ’vaku’. (Idegennyelv-ismerettel nem rendelkezők ezt a hangot ki sem tudják ejteni, így gyakran magyar cs-t ejtenek helyette.)
• ts, tz – a magyar cc hangnak felel meg: quetzal [keˈʦːal] (közép-amerikai színes trópusi madár).
• zh – magyar zs (hangutánzó szavakban).

 

Eltérések a spanyolországi és a latin-amerikai spanyol között

Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy ez a meghatározás nem túl pontos, ugyanis Spanyolországban is, és Hispano-Amerikában is számos nyelvváltozat él (az utóbbi esetében mind a középkori délspanyol nyelvjárásokra épülnek). Általánosságban, amikor spanyolországi spanyolról beszélünk, ezen a spanyolországi sztenderd, vagyis az középső és északi nyelvváltozatokat kell érteni, amelyek kiejtésben észrevehetően eltérnek a latin-amerikai nyelvhasználattól (a jellemzők leírásánál mi a madridi köznyelvet vettük alapul). Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni a lényegesebb kiejtésbeli eltéréseket anélkül, hogy elvesznénk a kisebb fonetikai és regionális ejtésbeli részletekben.

 

A spanyolországi spanyol (Español peninsular)

• A c-t e és i előtt, valamint a z-t „selypített” sz-nek ejtik (mint az angol th-t a think szóban).
• Az s kiejtése sokszor a magyar s-éhez közelít (mint az északolasz nyelvjárásokban, a finnben, vagy a görögben).
• A ch ejtése gyakran a magyar c-hez közelít.
• A d az -ado végződésben általában nem hangzik, szó végén sokan az angol th-hoz hasonlóan ejtik (mint a think szóban), vagy néma.
• A g-t e és i előtt, valamint a j-t erős ch-nak ejtik, mint a német nach szóban.
• A /g/ hangot – a szókezdő helyzettől, valamint az ng kapcsolattól eltekintve – a francia „raccsoló” r-hez hasonlóan ejtik (zöngés veláris approximáns).
• Az ns+mássalhangzó kapcsolatban az n-t általában nem ejtik.
• A cce, cci csoportokban a [k]-t és a bs+mássalhangzó kapcsolatban a b-t általában nem ejtik, az x gyakran minden helyzetben csak [s]-nek hangzik.
• A kötetlenebb köznyelvben egyéb mássalhangzó-csoportokat is leegyszerűsítenek (ct, pt, gn stb.).

 

A latin-amerikai spanyol (Español latinoamericano)

• A c-t e és i előtt, valamint a z-t rendes magyar sz-nek ejtik (→seseo).
• Az s rendes magyar sz-nek hangzik; Közép-Amerikában, a Karib-térségben, Dél-Amerika északi partjai mentén (Kolumbia, Venezuela), valamint legdélebbi területein (Argentína, Uruguay, Chile) a szóvégi, valamint a mássalhangzó előtti s gyenge hehezetté alakul, olykor alig hallatszik (mint az andalúz nyelvjárásban).
• Az e, i előtt g-vel, valamint a j-vel jelölt hangot sokkal lágyabban ejtik, mint Spanyolországban, valahol egyszerű magyar h-nak.
• A mássalhangzó-kapcsolatokat rendesen kiejtik: bs = [bs], cce, cci = [kse, ksi], pce, pci = [pse, psi], x = [ks], stb.
• Argentínában és Uruguayban az y és ll betűkkel jelölt hangot s-nek vagy zs-nek ejtik (→rioplatense).
• Latin-Amerikában általában lassabban, „tisztábban”, és érthetőbben beszélnek, mint Spanyolországban – a g-t nem „nyelik le”, a hangsúlyos magánhangzókat sokkal hosszabban ejtik.